Ghánai Misszió
Régi nagy álmom, vágyam volt Afrika, mindig is éreztem és tudtam, hogy nekem el kell jutnom oda. Sok küzdés és várakozás után sikerült is.
Szalézi missziós önkéntesként voltam Ghánában közel két hónapot. A főváros mellett lévő Temaban található a szaléziak által működtetett CPC – Child Protection Center, ami az utcagyerekek, és a szegény gyermekek iskolája.
Sokfelé utaztam országon belül, voltam egy másik szalézi helyen, Sunyaniban, ahol egy Boy’s Home van utcáról összeszedett fiúkkal. Egy óceánparti faluban pedig találkoztam olyan gyerekekkel, akik nem találkoztak még fehér emberrel, az egyik kisfiú kifejezetten félt is tőlem, a többiek inkább kíváncsiak voltak és vizsgálgatták, csipkedték a kezemet, hogy miért ilyen fehér.
Nagyon felemelő volt azt megtapasztalni, hogy a Jóisten Ghánában is ott van, mint bárhol máshol, más a kultúra, a környezet, minden, de Isten állandó és ugyanaz. Don Bosco képe ugyanúgy mindenhol ott volt, akárcsak itthon, ezek még inkább rámutattak, hogy nem a különbségeket kell keresni, hanem a hasonlóságokat. Máris más szemmel tudsz ott lenni, sokkal jobban a része tudsz lenni a közösségnek, az afrikai életnek, ha nyitott vagy és befogadó.
De láttam és tapasztaltam, hogy az afrikai élet nehéz, mindenkinek magáról kell gondoskodnia. Ugyanakkor a Jóisten jobban az életük része, és ha nehezebb is a sorsuk, nem panaszkodnak, megelégszenek azzal amilyük van.
Összességében azt éreztem, mintha boldogabbak lennének az afrikai emberek, mint mi itt Európában. Az afrikai világ sokkal lassabb, türelemre tanít és visszavesz a nyugati rohanásból.
Személy szerint nagyon élveztem az afrikai létet, bár nem mindig könnyű, és sok lemondással jár, de valahogy könnyebb és természetesebb az a lét, mint amit mi élünk itthon. Az ember egy jól alkalmazkodó lény, csak erről gyakran megfeledkezünk.
Ez az út még inkább megerősített abban, hogy felelősségünk van a világban, és cselekedni kell. Egy missziós út különösen más, mert része a Jóisten is, egy misszió hitet és elhivatottságot kíván.
Mindenkit bátorítok, hogy merje felfedezni a Jóistent, és találja meg a misszióját bárhol a világban.
Nagyon hálás vagyok Mindenkinek, aki bármilyen formában támogatta az utamat!
-Csúcs Eszter